Az Aspectis sok-sok éve stabil résztvevő szponzori minőségben, az idei évben arany fokozatú támogatóként igyekszünk emelni az esemény színvonalát. Mint minden hasonló konferencia esetében sokáig bizonytalan volt, hogy egyáltalán meg lehet-e rendezni, de végül a szeptember közepi időpont megfelelőnek tűnt és a szervezők vállalták a kockázatot.
A konferenciának – az eddigiektől eltérően – most nincs egy központi témája, így nagyon sokrétű a prezentációk tematikája, az élőerős őrzés aktuális kihívásaitól kezdve a szolgáltató-megbízó kapcsolaton keresztül a különböző technológiai megoldásokig mindenki megtalálhatja az érdeklődésére számot tartó előadást. Mi az idei évben egy kicsit rendhagyó módon egy olyan előadással készülünk, amely tovább színesíti ezt a kínálatot. Egy időutazásra invitáljuk a hallgatóságot és azt szeretnénk bemutatni, hogy a régebbi korokban hogyan oldották meg azokat a feladatokat, amelyekre ma a legkorszerűbb technológiák állnak rendelkezésünkre. A kihívások ugyanazok voltak és a leleményesség sem hiányzott, mint azt látni fogjuk. Előadónk – Katona Csaba – igencsak jártas ezekben a kérdésekben, hiszen ő azzal tölti napjait, hogy a régmúltat kutatja a Magyar Tudományos Akadémia munkatársaként.
Az Aspectis természetesen saját standján is fogadja az érdeklődőket, akiket jó szokásunk szerint meg is vendégelünk a tőlünk megszokott magas színvonalon, így mindenképpen érdemes lesz betérni hozzánk. Meglepetés játékkal is készülünk, olyan szórakozást kínálunk, ami nem volt még az MBF konferencián. A jó öreg csocsó bajnokság sem maradhat el. Ez már szinte védjegyünkké vált, hiszen az idén 5. alkalommal rendezzük meg a versenyt. A szórakozáson kívül érdemes lesz az érmekért, a vándor kupáért és a győzteseknek járó díjakért is versenybe szállni.
Végezetül ejtsünk szót a szakmáról is, hiszen mégiscsak egy szakmai rendezvényről beszélünk. Aki ellátogat a standunkra részletesebben megismerkedhet azokkal a megoldásokkal, melyeket gyártóink – az Axis, Milestone, Hanwha, 2N, Paxton, Netavis, Planet, Herta, FF Group – kínálnak a biztonságtechnikai piac számára. Ezen felül bemutatjuk, hogy melyek azok a szolgáltatások, amelyeket mi, mint Aspectis kínálunk annak érdekében, hogy a profi termékek profi módon kerüljenek felhasználásra. A teljesség igénye nélkül csak a legfontosabbak: tervezés, terméktámogatás, oktatás, rendszer üzembe helyezés, integráció. A legutóbbi MBF konferencia óta 2 új gyártó is csatlakozott az eddigi kínálatunkhoz, így ezek a résztvevők számára újdonságot jelentenek. Az egyik a C4 integrációs szoftver, a másik pedig a Biosec véna szkenneren alapuló megoldásai. Bízunk benne, hogy a konferencia résztvevői közül minél többen meglátogatják az Aspectis standját és velünk együtt jól fogja magát érezni!
Ha felkeltettük az érdeklődésedet és szeretnél nevezni az V. Aspectis csocsó bajnokságra, akkor KATTINTS IDE!