Szolgáltatásaink

Az Aspectis Kft. – hagyományos disztribútori tevékenységén felül – magas színvonalú szolgáltatásokkal segíti partnerei munkáját. Ezt a tevékenységet az Aspectis Kft. szerviz üzletága végzi. Tapasztalataink szerint ahhoz, hogy egy ügyfél igényből olyan biztonságtechnikai megoldás szülessen, amellyel a végfelhasználó és a telepítő/integrátor egyaránt elégedett, a tervezéstől a kivitelezésen át a rendszer karbantartásáig folyamatosan biztosított magas színvonalú munkára van szükség.

Presales tevékenység

A technológia rohamos fejlődése azt hozta magával, hogy a végfelhasználók elképzelései gyakran nincsenek szinkronban a lehetőségekkel. Az egyik véglet, hogy nem ismerik az új műszaki megoldásokat és ezért elavult rendszerekben gondolkoznak, a másik pedig, hogy túl sokat várnak el a modern eszközöktől, amelyeket azok (még) nem tudnak teljesíteni. Éppen ezért fontos, hogy már az ajánlatadás fázisában reális, megvalósítható tervek szülessenek. Ebben a fázisban presales szolgáltatásainkkal, tanácsadással, szakszerű ajánlatadásunkkal, illetve gyártói oktatásainkkal állunk partnereink rendelkezésére.

Kivitelezés, dokumentáció készítés

A kivitelezés fázisába elsősorban a központok telepítésében és a rendszer használóinak oktatásában tudunk tevékenyen részt venni. Fontos, hogy az általunk végzett üzembe helyezések során részletes dokumentációt készítünk mind az üzembe helyezésről, mind az üzembe helyezett rendszerről. Ezek a későbbi üzemeltetésnek fontos alapját képezik.

Garanciális ügyintézés, garancián túli javítás

További fontos szolgáltatásaink a gyártói garanciális és garancia időn túli ügyintézések lebonyolítása. A nálunk vásárolt termékek esetében a gyártói garanciális ügyintézést ingyenesen végezzük, de vállaljuk a máshol vásárolt, de általunk képviselt gyártók garanciális ügyintézését is. Ebben az esetben a szállítási és az ügyintézési díjat felszámítjuk.

Üzemeltetés

Az üzemeltetési fázisban karbantartási, termék támogatási szolgáltatásokkal állunk rendelkezésre. Bár ez tipikusan nem forgalmazói feladat, egyes esetekben és korlátozott mértékben – kizárólag a központokra vonatkozóan – vállaljuk a rendszerek karbantartását. Ilyen igény felmerülése esetén egyedi megállapodás keretében kötünk szerződést.

Secureye termékekhez kapcsolódó szolgáltatások

Az általunk gyártott SecurEye márkanevű termékek esetében pedig széles körű garanciakiterjesztési kínálattal rendelkezünk, melyek segítségével mindenki kiválaszthatja az adott projekt elvárásának leginkább megfelelő garanciális feltételt. Egyes garancia kiterjesztések alapfeltétele az általunk végzett üzembe helyezés. A SecurEye termékek esetében természetesen vállaljuk a garancia időn túli javítások elvégzését is.

Szolgáltatásaink igénybe vétele

Szolgáltatásainkat termékeinkhez hasonlóan viszonteladó partnereinken keresztül értékesítjük, így minden partnerünk el tudja dönteni, hogy az adott szolgáltatást ő nyújtja saját erőforrásból, vagy igénybe veszi az Aspectis szolgáltatásait.

Oktatások

Egy korszerű biztonsági rendszer kialakítása, telepítése ma már komplex ismereteket igényel. Egy IP alapú videó rendszer kialakításánál például olyan egymástól meglehetősen távol eső területeken kell otthonosan mozognia a telepítőnek, mint a kamerák optimális elhelyezésére, kiválasztására vonatkozó, fénytani, optikai, hálózati, informatikai, vagy éppen operációs rendszerekre vonatkozó ismeretek. És akkor még nem beszéltünk a menedzsment szoftverekről, analitikákról, külső rendszerek illesztéséről. Ráadásul ezek az ismeretek folyamatos megújításra szorulnak a technika fejlődésének következtében.

Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy biztosítsuk partnereink számára ezen ismeretek elsajátításának lehetőségét. Az iparág vezető gyártói kidolgozott oktatási tematikával rendelkeznek, ilyen pl. az AXIS Academy, vagy a Netavis Academy. Az Aspectis-nél ezek a tanfolyamok magyar nyelven elérhetők.

A tanfolyamokra a meghirdetett időpontokban jelentkezhetnek partnereink, de megfelelő létszám esetén lehetőséget biztosítunk egyedi tanfolyami időpontok kijelölésére is.

Ezen felül partnerek vagyunk abban is, hogy egyedi tematikákban tartsunk személyre szabott tanfolyamokat, melynek keretében egy szűkebb témában kaphatnak mélyebb ismereteket az oktatás résztvevői.

Terveink szerint szolgáltatásaink körét folyamatosan bővítjük a piaci igényeknek megfelelően.


Hírlevél feliratkozás