Aspectis Évzáró Partner Rendezvény 2022
Címkék:események

 

Hagyományainknak megfelelően az idén november 25-én, pénteken tartottuk évzáró rendezvényünket, ahol legjobb partnereinknek köszöntük meg az eredményes, egész éves együttműködést. Ezúttal egy izgalmas közösségépítő játékra, valamint egy vacsorával egybekötött éjszakába nyúló programra invitáltuk vendégeinket.

 

A rendezvényünk helyszíne Budapest belvárosában az Abigél Rendezvényszalon volt, ahol három20221125_150825 teremben fogadtuk vendégeinket. Az érkezők a belépő italok elfogyasztásátkövetően megkapták a tájékoztatást a Geocaching játékról,melynek célja az volt, hogy  a versengő 6 fős csapatok, elektromos MonsteRoller-ekkel megtalálják a Margitszigeten található játékpontokat, valamint az előzetesen elrejtett jelzőzászlókat.

 

A csapatok a MonsteRoller kölcsönzőben átvették rollereiket és a belváros legszebb részeinIMG_9644 keresztül átcikáztunk a Margitszigetre.A szigetre érve minden csapat a saját térképe és itinere alapján járta végig az ellenőrző pontokat és igyekezett összegyűjteni  a zászlókat. A játék állomásokon pedig kiemelt hangsúlyt fektettünk az csapatmunkára, az összetartásra, s olyan játékokat kellett időre elvégezni  a csapatoknak, ahol a kommunikáció és közösség hatékonysága dominált. Hamar ránk esteledett, így  még izgalmasabbá vált a játék a szigeten.

 

Az Abigél Rendezvényszalonba visszatérve aztán pazar vacsorával kedveskedtünk az átfagyott vendégeknek,20221125_195056 s a már partnereinknek is ismerős Polgár Géza sommelier által felszolgált pompás borokkal melegítettük magunkat. A vacsora után értékeltük a játék eredményét, s a nyertes csapat tagjait értékes ajándékokkal jutalmaztuk.

 

 20221125_200545

A vacsorát jóízű beszélgetések követték, s az igazán kemény maggal átmentünk a Gin Corner bárba, ahol szintén foglalt asztal várt minket, hogy az éjszakába nyúlóan folytassuk a jövő évi tervek átbeszélését.

 

 

Remek délután volt, izgalmas és maradandó emlékekkel, és elmondhatjuk, hogy partnereink a hideg ellenére is kivétel nélkül jól érezték magukat. Köszönjük még egyszer, hogy velünk tartottatok, s hogy ismét egy remek rendezvényt tudhatunk magunk mögött!